Férfi OB1/B
Immár 9. fordulójához érkezett a bajnokság, melyben ezúttal a Hódmezővásárhely csapatával mérkőzött meg a Tatabánya csapata. „Nagyon nehéz Vásárhelyen nyerni. Tudtuk, hogy a hazaiak mindent el fognak követni, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Mi három pontért jöttünk és el is vittük ez volt a cél. Már lehet védjegyünké válik az egy gólos siker, de ezért fejben és fizikálisan is rengeteget kell tenni.
Tetszett nagyon a csapat hozzáállása, és bár ma sok gólt kaptunk, de az összkép nagyon rendben volt. Centereink folyamatos nyomás alatt tartották a hazai kaput. Külön öröm, hogy volt olyan játékrész, amikor egyszerre három ifjúsági játékosom is a vízben volt és nem vallottak szégyent. Gratulálok az egész csapatnak! Dolgozunk tovább!” – értékelte Kiss Szabolcs csapata teljesítményét.
Serdülő csapat
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésnek nézünk elébe. A betegségből adódó hiányzások nagyon megnehezítették a dolgunkat. Az első negyedben az ellenfél ki tudott alakítani egy nagyobb gólkülönbséget a fizikai erejüket kihasználva. A 2. és 3. negyedben azonban voltak szép pillanataink és még akár egy szoros meccs is lehetett volna a végére, ha nem fáradunk el. Dolgozunk, hogy ez ne forduljon elő többször.” – mondta Cseh Attila a csapat edzője.
Ifjúsági csapat
Az ifjúsági bajnokság a 8. fordulójában van, melyen a Soproni VSE ellen sikerült győzedelmeskednünk, 27-6-ra nyertünk. „Fegyelmezett védekezés, gyors letámadás ez jellemezte a mai mérkőzést. Nem állunk meg megyünk tovább, a cél a lehető legtöbb pont megszerzése. Gratulálok a győzelemhez a srácoknak!” – mondta el Galler Csaba edző.
Fiú gyermek I.
Gyermek csapatunk is sikert aratott, 11-9-re győzte le a Soproni VSE-t. “A szív diadala, hatalmas akarattal és odaadással megmutatták a fiúk, hogy ha kevesen is vagyunk, sok hiányzóval még akkor is egy ilyen nehéz ellenfél ellen itthon tudjuk tartani a három pontot. Nagyon büszke vagyok. Látszik, hogy a kemény munka kezd beérni. Sorozatban érkeznek a nehezebbnél nehezebb ellenfelek a bajnokságba. Egy célunk van: megtartani a veretlenséget ameddig csak lehet. Gratulálok a srácoknak!“ – értékelte Galler Csaba a csapatot.
A fotókat köszönjük Nagy Attilának.
Gratulálunk minden csapatnak, szép volt fiúk, csak így tovább!
Hajrá TVSE! Hajrá bányász!