Az idei MVM Serdülő Úszó Országos Bajnokságnak Debrecen városa ad, illetve adott otthont. A négy napos versenyt 2022. augusztus 3-6. között rendezik, illetve rendezték meg a Debreceni Sportuszodában, ahol a lányoknál a 2007 és fiatalabbak, míg a fiúknál a 2006 és fiatalabbak korosztálya fog vízbe ugrani, illetve ugrott vízbe.

Első nap (2022. augusztus 3.):
Véget értek az első napi döntők, szuper eredmények születtek, Jackl Vivien két számban indult, és mindkétszer felállhatott a dobogóra. 200 m vegyesúszásban a 3. helyet szerezte meg, 1500 m gyorsúszásban pedig a dobogó legfelső fokára állhatott – Magyar Serdülő Bajnoki címet szerezve. Virág Réka szintén két számban indult, 100 méteres gyorsúszásban a B döntő résztvevője volt, összesítésben a 12. lett, 1500 méteres gyorsúszásban pedig a 8. helyen végzett. Pálházi Léda 100 méteres mellúszásban remekül helytállt az 1-2 évvel idősebb lányok mezőnyében és végül az 5. helyen végzett a délutáni döntőben, 200 méteres vegyesúszásban pedig a B döntő résztvevője volt, Nagy Dalma 200 méteres vegyesúszásban a 19. helyet szerezte meg, a 4 x 100 m MIX vegyes váltó 10. lett (Bartalos Gábor, Pálházi Léda, Bukovics Péter, Jackl Vivien), a 4×100 méteres gyorsváltó pedig a 13. helyezés érte el (Bartalos Gábor, Nagy Dalma, Bukovics Péter, Jackl Vivien).

Második nap (2022. augusztus 4.):
Ma sem maradtunk érem nélkül, hiszen Vivinek ismét sikerült mindkét egyéni számában dobogóra állnia, 200 méteres pillangóúszásban hatalmas hajrával sikerült a 3. helyen célba érkeznie és a 400 méteres gyorsúszás is óriási csatát hozott, végül a 2. helyen végzett, majd pár perc múlva a 4×100 méteres vegyesváltó tagjaként nagy küzdelemben alig lemaradva a dobogóról a 4. helyen végeztek a lányok (Jackl Vivien, Pálházi Léda, Nagy Dalma, Virág Réka). Virág Réka is érdekelt volt délután: a 200 méteres pillangóúszás B döntőjében szerepelt, végül összesítésben a 13. helyen végzett, új egyéni csúcsot úszott. Peti és Gábor a délelőtti időfutamokban szerepeltek.

Harmadik nap:
Izgalmas délutánon vagyunk túl. A Serdülő OB 3. napján is volt miért izgulni. Óriási dicséret illeti a lányokat, hiszen hatalmasat küzdöttek a döntőkben. Jackl Vivien a fő számában, a 400 méter vegyesúszásban nagy csatában megszerezte második bajnoki címét. Léda 200 méter mellúszásban és 400 méter vegyesúszásban új egyéni csúcsokat úszott és fantasztikus utolsó 50 métert produkálva 200 méter mellúszásban 3. helyezést ért el, 400 m vegyesúszásban pedig alig lemaradva a dobogóról 4. helyezett lett a 2-3 évvel idősebb lányok mezőnyében!
A délután legizgalmasabb versenyszáma a 4×100 méteres gyorsváltó óriási izgalmakat hozott, de a lányok nagyot küzdöttek és végül a 3. helyen csaptak célba (Nagy Dalma, Virág Réka, Pálházi Léda, Jackl Vivien).

Negyedik nap:

Véget ért a Serdülő OB Debrecenben. Négy nem könnyű napon vannak túl úszóink, az utolsó napra is maradtak izgalmak. Jackl Vivien 200 méter hátúszásban óriási hajrával 1 század másodperccel marad le a dobogó legfelső fokáról, ezüstérmet szerzett, majd nem sokkal utána 800 méteres gyorsúszásban állt rajthoz, ahol kiváló úszással, új egyéni csúcsot úszva megszerezte a harmadik Serdülő Bajnoki címét. A délután folyamán Léda az 50 méteres mellúszás döntőjében remekelt és ismét sikerült érmet szereznie, a 2. helyen végzett. Réka összesítésben a 8. helyezett lett 800 m gyorsúszásban, a 4×200 méteres gyorsváltó pedig az 5. helyen ért célba (Pálházi Léda, Virág Réka, Nagy Dalma, Jackl Vivien)

“Gratulálok ehhez a nagyszerű teljesítményhez az egész csapatnak, büszke vagyok Rátok!”

Kocsis Márta, edző

A négy nap érmei, helyezései:

Jackl Vivien
400 méteres vegyesúszás, 800 méter gyorsúszás és 1500 méter gyorsúszás első helyezett
200 méter hátúszás és 400 méter gyorsúszás 2. helyezett
200 méter vegyesúszás és 200 méter pillangóúszás 3. helyezett


Pálházi Léda
szuperül teljesített az idősebb lányok mezőnyében:
50 méter mellúszás 2. helyezett
200 m mellúszás 3. helyezett
100 m mellúszás 5. hely
400 m vegyesúszás 4. hely


Virág Réka
a két leghosszabb gyorsúszó számban pontszerző helyen végzett:
800 m és 1500 m gyorsúszásban a 8. helyezett lett


Csapat:
Öt váltó számban volt a csapat érdekelt, a 4×100 m MIX gyorsváltó a 10. helyen végzett (Bartalos Gábor, Nagy Dalma, Bukovics Péter, Jackl Vivien),
a 4×100 m MIX vegyes váltó pedig 12. lett
(Bartalos Gábor, Pálházi Léda, Bukovics Péter, Jackl Vivien)
4×100 m lány gyorsváltó 3. helyezett (Léda, Réka, Dalma, Vivi)
4×100 m lány vegyes váltó 4. hely (Vivi, Léda, Dalma, Réka)
4×200 m lány gyorsváltó 5. hely (Léda, Réka, Dalma, Vivi)

Gratulálunk mindenkinek! Gratulálunk Kocsis Márta edzőnek is! Hajrá TVSE!

Kövesse Facebook oldalunkat is! Kattintson IDE!