A Tatabányai Vízmű Sportegyesület különleges programmal várta a sportbarátokat és a családokat 2025. szeptember 6-án: emlékezés, játék, finom ételek és kimagasló sportteljesítmények elismerése színesítette a napot.

100 éves emléktábla és a „Halhatatlanok” falának avatása

A rendezvény ünnepélyes pillanata volt a vízisportok 100 éves múltjára emlékező tábla leleplezése, amely az öltözősor falán kapott helyet. A tábla emléket állít annak, hogy a tatabányai vízisport civil szervezete tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordulóját.
A leleplezést dr. Konczer Erik alpolgármester, Zsidek Ferenc, önkomrányzati képviselő, a TVSE társadalmi elnöke, és Marján György, a TVSE elnöke végezte el.

Ezt követte a „Halhatatlanok táblájának” avatása, amelyen azoknak a helyi vízisportolóknak a neve és eredménye olvasható, akik világversenyeken elért sikereikkel öregbítették Tatabánya és a TVSE hírnevét. A leleplezést dr. Konczer Erik alpolgármester, Zsidek Ferenc, önkomrányzati képviselő, a TVSE társadalmi elnöke, és Marján György, a TVSE elnöke végezte el.

Játékos programok a medencében és a parton

A leleplezések után a gyerekek és felnőttek közösen kapcsolódhattak be a vízilabdás és úszós játékokba. A programok között szerepelt úszóverseny, az 5-ös lövő verseny, valamint a közönség egyik kedvence: a gyerek-szülő vízilabda mérkőzés, amely igazi jókedvet hozott az uszodába.

Gasztronómiai élmények

A sportprogramokkal párhuzamosan zajlott a főzőverseny is, amelynek zsűrizésére 17 órakor került sor. A finom ízek és kreatív ételek megmérettetése jó hangulatban telt, majd az eredményhirdetésre és a díjak átadására is sor került.

Elismerések a kimagasló sportteljesítményekért

A rendezvény csúcspontja a TVSE vízilabda- és úszószakosztályának fiatal sportolóinak elismerése volt. Az edzők méltatták tanítványaik szorgalmát, fejlődését és kiemelkedő eredményeit.

Vízilabda szakosztály díjazottjai

Gyermek 4 korcsoport – edző: Kővári Zoltán
Szöllősi László – szorgalmával és hozzáállásával kiemelkedik, tehetsége révén kiváló kapus válhat belőle.

Gyermek 2013-as korosztály – edző: Koplányi Zsombor
Likerecz Mátyás – edzésmunkája kiemelkedő, váratlan megoldásaival mindig meglepi edzőit és társait.

Gyermek 2012-es korosztály – edző: Koplányi Zsombor
Zink Máté – példaértékű hozzáállás, eredményes játék saját és idősebb korosztályban is.

Gyerek országos korcsoport – edző: Galler Csaba
Márkus-Zink Balázs – kimagasló center teljesítmény, példamutató társai felé is.

Serdülő korcsoport – edző: Cseh Attila
Szabó Vince – egész szezonban folyamatos fejlődés, erős küzdőszellem.

Ifjúsági korcsoport – edzők: Galler Csaba, Kiss Szabolcs
Várnagy Petúr – kiemelkedő szezon: 170 góllal gólkirály az ifjúsági bajnokságban, 55 góllal 11. az OB I/B felnőtt bajnokság góllövőlistáján. Teljesítményéért a Kapcsándi László-díjat is kiérdemelte.

Úszó szakosztály díjazottjai

Fiatal úszóink sokszor nem csak saját, hanem idősebb korosztályban is kiemelkednek. Válogatott kerettagság, edzőtáborok és nemzetközi versenyek színesítik sikereiket.

Virág Réka – utánpótlás rövidpályás OB bajnoki cím váltóban, 200 pillangón 4. hely; hosszútávúszó OB 7,5 km-en 5. hely. A Héraklész II. válogatott tagja.

Nagy Dalma – utánpótlás váltó arany, serdülő OB dobogós helyek több számban, hosszútávúszó OB bronz. A Jövő Bajnokai program tagja.

Siroki Bence – Cápa OB ezüst és döntős helyezések, a Jövő Bajnokai program tagja.

Szobi Réka – többszörös országos bajnok mellúszásban, több korosztályban is sikeres, a Héraklész III. válogatott és a Jövő Bajnokai program tagja.

Kádár Csenge – országos bajnok több távon, hosszútávúszásban és gyorsúszásban is kiemelkedő, válogatott kerettag.

Varga-Futó Dániel – Cápa OB többszörös bajnoka, több számban aranyérmes.

Bartalos Anna – utánpótlás, serdülő és felnőtt országos bajnoki címek, váltóban és egyéniben is; nemzetközi sikerek Prágában, Setubalban és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A Jövő Bajnokai program és a válogatott keret tagja.

A rendezvény egyszerre volt visszatekintés, közösségi élmény és sportünnep: a múlt értékeire való emlékezés és a jövő reménységeinek bemutatása.

További képeket a Facebook oldalunkon talál. Kattintson ide!