Nincs megállás, hiszen Bartalos Anna és edzője Sirkó András a Team Hungary csapat tagjaként a hétvégén elutaztak Skopje-ba, ugyanis itt rendezték meg a héten az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Anna a versenyen 400 vegyesen, valamint 400 és 800 gyorson állt rajthoz.

Az első napon 400 méter vegyesen Anna délelőtt a 8. helyen jutott döntőbe, délután pedig két helyet előre lépve hatodikként végzett.
Kedden ő szerezte meg a következő bronzérmet, hiszen szintén 400 méteren úszott, de most gyors úszásban, ahol egy jó előfutamos úszással harmadik lett, és ezt tudta tartani a döntőben is. A bronz érmet ezen felül egy egyéni csúccsal fejelte meg.

A fesztivál utolsó, ötödik napján rendezték meg a 800 méteres gyorsúszás döntőjét, ahol a magyar válogatott egy újabb érmet szerzett Anna jóvoltából. Ebben a versenyszámban harmadik lett, így még egy bronzéremmel gazdagodott francia és olasz ellenfele mögött.

Edző: Sirkó András
Gratulálunk az egész csapatnak! Hajrá Magyarok! Hajrá TVSE!
Fotók: Team Hungary