A 2025/26-os vízilabda bajnoki szezonunk 2026.június elején fejeződött be.
Szeretnénk összefoglalni az elért eredményeket és fontosabb eseményeket.
A bajnokságra való felkészülést augusztusban kezdtük, majd utánpótlás csapataink sikeres edzőtáborozásokon vettek részt Balatonfüreden és Martfűn.
A 2025/26-os bajnoki szezonban 7 csapatunk 9 bajnokságban indult el, ami az utóbbi évek legmagasabb száma.

Az OB1/B. felnőtt bajnokság (Kiss Szabolcs edző) 2. helyén végeztünk. A csapat átlagéletkora az egyik legfiatalabb volt a bajnokságban és túlnyomórészt saját nevelésű tatabányai játékosokból állt, kiegészítve 3 kettős játékengedéllyel játszó ifjúsági korú játékossal. A bajnokság során 6 tatabányai ifjúsági korú játékos kapott szerepet és sikeresen helytálltak a felnőtt mezőnyben.

Az Országos Utánpótlás Bajnokságban az A2 alapszakasz Nyugati csoportjában kezdtük a szezont az ifjúsági és serdülő (Galler Csaba edző), valamint a gyermek (Koplányi Zsombor) csapattal. A bajnoki kiírás szerint a három utánpótlás korosztály összesített eredménye kvalifikálta az egyesületet a tavaszi folytatásra.
Az ifjúsági és a gyermek csapatunk egyaránt veretlenül megnyerte a csoportját, a serdülő csapatunk az 5. helyen végzett és ezzel a 3 korosztály összesített eredményével jogot szereztünk az A1 Alsóházi bajnokságban való részvételre, ami 2018 óta a legjobb eredmény.
Az A1 Alsóház összesített korcsoportos eredményének a 6. helyét szereztük meg, így nem sikerült a feljutás az A1 következő szezonjára. A tavaszi mérkőzések során játékosaink sok tapasztalatot szereztek és lehetőségük volt A1 szintű csapatokkal megmérkőzni és lemérni, hogy milyen területeken van szükség további fejlődésre.

A DVL bajnokságban (Koplányi Zsombor edző) a gyermek 1 csapatunk az alapszakasz B csoportjának az 1. helyén végzett, így tavasszal a felsőházban folytatta, ahol a 3. helyet szerezte meg.

A DVL bajnokságban (Kővári Zoltán edző) a gyermek 4 csapatunk az alapszakasz B csoportjában az 1. helyen végzett. Ezzel az eredménnyel a tavaszi folytatásban a felsőházban folytatta a csapat és a bajnokság végén a 4. helyet szerezte meg.
A Budapesti Kőnigh György Gyermek 4 bajnokság alapszakaszának (Kővári Zoltán edző) a 4. helyén végzett a csapat és a bajnokság rájátszásának a B csoportjában folytatta, ahol a 3. helyen végzett.

A DVL baby 1 bajnokságban (Cseh Attila edző) csapatunk kitűnően helytállt.
A csapat tagjainak nagy része pályafutása első bajnokságában szerepelt és a gyerekek mérkőzésről mérkőzésre látványosan fejlődtek.

Egyesületünk a férfi OB2-es bajnokságban (Galler Csaba edző) is indított csapatot. A fiúk kitűnően helytálltak és az összesített eredmények alapján a 27 csapatos országos mezőnyben a 14. helyen végeztek.

Összességében rendkívül sikeres szezont tudhatunk magunk mögött:

• Az OB1/B csapatunk 2021 óta a legjobb eredményt érte el.
• Az országos utánpótlás korosztályok 2018 óta idén tavasszal játszottak ismét A1-es alsóházi bajnokságban,
• a DVL gyermek bajnokságokban a felsőházban szerepeltünk.
• A sikeres őszi utánpótlás szezon elismeréseként a Magyar Vízilabda Szövetség által meghívást kaptunk az OTP Bank Komjádi Kupára, ami az OB 1-es csapatok utánpótláskorú játékosainak az egyik legnagyobb jelentőségű versenysorozata. A 14 OB 1-es csapattal rendelkezők mellett további 2 egyesület kap meghívást a kupára, amelyen 2021-ben vettünk utoljára részt.
• Az igazolt utánpótláskorú tagjaink száma folyamatosan emelkedik

Az egyes csapatokat felkészítők mellett a többi edző kolléga is nagyban hozzájárult a kiemelkedően sikeres 2025/26-os eredményekhez. Nekik is köszönjük!
(Tátrai Péter, Persely József, Stanga Tibor, Vojvoda István, Varró István)

A szülőknek köszönjük a kitartó támogatást és szurkolást!

Mindenkinek kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!

TVSE