Férfi OB1/B

26. Forduló 
TVSE – ASI Vasas 13:11

„Kicsit tartottam az utolsó fordulótól. Azt kértem a fiúktól, hogy felszabadultan játszanak, élvezzék azt, amit ebben a szezonban elértek és ne hagyják azt, hogy hazai 2025-ös veretlenségünket megtörjék.
Úgy kezdtünk mintha nem lenne holnap, minden támadásunk bejött és remekül védekeztünk mellette. A félidőben 10:3-ra vezettünk, utána viszont a tervvel ellentétben kicsit korábban megkezdtük a nyári szünetet. Szerencsére még egyszer meg tudtunk újulni az utolsó negyedben és itthon tartottuk a 3 pontot.
A végelszámolásban megszereztük az előkelő 5. helyet a tabellán, ami ennek a 21 év átlagéletkor alatti felnőtt csapatnak, egy hatalmas siker. Két pontra voltunk a dobogótól, így fájó, de még szebb, hisz közel voltunk.
Köszönjük az egész éves támogatást mindenkinek aki drukkolt nekünk és külön köszönet a Szülőknek, hisz nélkülük ez nem sikerült volna. Két hétig még levezetünk, utána elmegyünk pihenni és meglátjuk, hogyan folytatjuk.” – értékelte a munkát Kiss Szabolcs edző.

Ifjúsági csapat

Országos Ifjúsági A2 Rájátszás – K-Ny 4-8. csoport 15.forduló 

Soproni VSE – TVSE 6:19

“Örülök annak, hogy magabiztos teljesítménnyel tudtuk elbúcsúztatni a kiöregedő ifjúsági játékosainkat. Ismét csak köszönöm a srácoknak a hozzáállást és az egész éves bizalmat amit kaptam tőlük.” – mondta el csapatáról Galler Csaba edző.

Serdülő csapat

Országos Serdülő A2 Rájátszás – K-Ny 4-8. csoport 15.forduló

Soproni VSE – TVSE 10:12

„Sikerült győzelemmel zárnunk a szezont, amihez gratulálok a srácoknak! Az utolsó fordulóra minden játékos felépült a serdülő csapatból és így a teljes kerettel tudtunk játszani. Voltak kisebb, nagyobb hibák, de a fegyelmezett 4. negyednek köszönhetően felül tudtunk kerekedni a soproni csapaton.

Köszönöm az egész éves munkát a fiúknak, és sok sikert kívánok nekik a jövőben!” – értékelte csapatát Cseh Attila edző.

Fiú gyermek I.

Országos Gyermek A2 Rájátszás – K-Ny 4-8. csoport 15.forduló 

Soproni VSE – TVSE 4:29

„Végre ismét teljes kerettel tudtunk kiállni, így gyorsan és jól lehetett rotálni a vízbe lévő játékosokat. Ennek meg is lett az eredménye mert mindenki a maxot tudta hozni. Örülök, hogy sikerült győzelemmel zárni ezt a hullámzó tavaszi szezonunkat. Gratulálok a srácoknak!” – mondta el Galler Csaba, a csapat edzője.

Fiú gyermek IV.

DVL Baby I. Bajnokság 

Június elején Pécsen ugrott vízbe legkisebb csapatunk, ahol két mérkőzés várt rájuk, amelyeken ismét remekül helytálltak:

„Büszke vagyok a csapatomra, most is megmutatták mire képesek. Az idény ezennel véget ért, köszönöm a fiúk egész éves munkáját. Az év során rengeteget fejlődtek a gyerekek, dicséret illeti őket. Szépen megtanulták a sportág alapjait, igazi csapattá váltak! A mérkőzéseket követően a fiúkat éremmel jutalmazták az egész éves kiváló teljesítményük miatt! 

Az alábbi játékosok szerepeltek a TVSE Baby csapatában:

Szöllősi László, Hajba Máté, Hajdu Pongrác, Pap Barnabás, Kovács-Várőri Bence, Perlai Balázs, Kádár Hunor, Kozák Imre, B Stenge Csaba, Frankó Botond, Várady József, Pásztor Zalán, Öller Ákos, Péter Gábor Áron, Vida Richárd, Szabó Milán, Varga Barnabás,
Edző: Kővári Zoltán

A szülőknek köszönöm az egész éves támogatását, szurkolását! Nyártól folytatjuk a megkezdett munkát, készülünk majd az új szezonra. Gratulálok az egész Csapatnak!” – értékelte csapatát Kővári Zoltán edző.

Gratulálunk minden csapatnak, szép volt fiúk, csak így tovább! 

Hajrá TVSE! Hajrá Bányász!