A vízilabda szakosztály szeptemberben megkezdte a 2024/2025-ös szezon mérkőzéseit. Minden korosztály megméretette már magát, ezekről számoltak be edzőink.
Férfi OB1/b
A Férfi OB1/b csapata elsőként, szeptember 21-én az Eszterházy SC-vel játszott, ahol 7:6-os nyereséget szereztek.
Fotó: Flajsz Péter/kemma.hu
„Mindig fontos egy jó kezdés. Nem feltartott kézzel álltunk bele a mérkőzésbe. Remek kezdést tudtunk produkálni, ahol a rutinos egri csapat csak büntetőből, 11 perc után tudott betalálni. Kiválóan működött védekezésünk az egész mérkőzés alatt. Az eredménynek nagyon örülök, de talán a legjobban annak, hogy sokszor viszont láttam azt, amit védekezésben rengetegszer legyakoroltunk. Lépésről -lépésre kell haladnunk, de egy biztos, fiatal csapatomnak nagyon kellett ez a győzelem, az első fordulóban.”- mondta Kiss Szabolcs edző.
Szeptember 28-án a Cegléd volt a Férfi OB1/b ellenfele, akik 8:7-es nyereséget mértek ellenünk.
Fotó: Flajsz Péter/kemma.hu
„Sajnálom, hogy pont(ok) nélkül maradtunk. Meg kell tanulnunk nyerni. Egy biztos amit elképzeltünk, hogy alacsony gólszámom tartjuk a dobogó esélyes hazaiakat azt megcsináltuk. Támadásban többet és pontosabban kell próbálkoznunk, de mindig szem előtt tartva a visszarendeződést is. Felhívtuk ellenfeleink figyelmét az első két forduló után, hogy senki nem becsülheti le fiatal csapatunkat.” – értékelte Kiss Szabolcs a ceglédi meccset.
Serdülő csapat
„A serdülő csapat is lejátszotta szeptember 29-én az első bajnoki mérkőzését! A nehéz nyári felkészülés után nem gondoltuk, hogy ennyire könnyű dolgunk lesz. A csapat végig a megbeszéltek szerint játszott, azonban előfordultak apró figyelmetlenségek. A két kölcsön játékosunk nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatba. Mindenki azt csinálta, ami a dolga volt, nem kellett fegyelmezéssel foglalkozni. Edzünk tovább, mert nem lesz minden mérkőzés közel sem ilyen!”- mondta Cseh Attila, a serdülő korosztály edzője.
Ifjúsági csapat
„Első fordulónak a Százhalombattai VSE elleni mérkőzésünk ebben a korosztályban is megfelelt, 26-5-re győztük le őket. Meccs előtt megbeszéltük, hogy a cél 13/13 győzelem a szezon első felében. Hétközben a munkát továbbra is együtt végezzük, egy játékrendszerben a felnőtt csapattal, így ebben nem lehet probléma, minden a hétközi és hétvégi teljesítményeinken áll, hogy a kitűzött célunkat elérjük.” – értékelte az ifjúsági csapatot Galler Csaba ifjúsági edző.
Fiú gyermek I.
“Borzasztó kezdés után sikerült végül három pontot elhódítanunk, így a Százhalombattai VSE-t 9-7-re tudtuk legyőzni. Örülök neki, hogy rögtön a szezonnyitón elején megérkezett a földre rántó pofon. Kiemelendő Márkus-Zink Balázs lelkesedése és gólerős játéka. Jó volt látni, hogy bentről is tüzelte a srácokat és ez kijött a meccs végére. Rengeteg munka van még előttünk, ha szeretnénk elérni a kitűzött célt. Végül szeretném megköszönni a gyerekeknek a belefektetett energiát és időt ebbe a nehéz körülményekkel teli alapozásba, amit a nyáron kellett elvégezni.” – mondta Galler Csaba, a gyermek I. edzője.
Fiú gyermek III.
Ez a korosztály Székesfehérvár és Pécs ellen is megmérkőzött, egy nyereséggel és egy vereséggel térhettek haza, de mindkettőből sokat tanultak.
„Első mérkőzésünket a fehérvár csapata ellen vívtuk. Egy nagyon dunsztos fárasztó meccsen kerekedtünk feljebb a Fehérváron. A játékosok törekedtek az utasítások betartására és szívvel lélekkel játszottak. Büszkék lehetünk az eredményre, 11-10-re nyertünk, és minden elismerésem a Fehérváré.” – mondta Koplányi Zsombor a fiú gyermek III. korosztály edzője.
„A második, Pécs elleni mérkőzésünkre sajnos elfáradtunk testben és fejben is, ennek köszönhető a 12-4-es vereség. Az első két negyedig kevés gólon tartottuk őket a vállalhatatlan helyzet-kihasználasunk ellenére. Utána három perc alatt 5 gólt -gyakorlatilag- odaadtunk nekik ingyen a semmiből. Ilyet nem engedhetünk meg magunknak a jövőben! Dolgozunk tovább és még egyszer köszönöm a játékosoknak a hozzáállást, a szülőknek pedig a szurkolást!” – értékelt Koplányi Zsombor.
Baby csapat
A legkisebbek hazai pályán mutathatták meg tudásukat a Dunántúli Vízilabda Liga Baby I. bajnokság 1. őszi fordulóján, ahol a Győr és a Sopron csapatával játszottak két hivatalos mérkőzést.
„Jó iramú, pörgős mérkőzéseket játszottunk. A védekezés remekül működött, és többnyire a támadások is jól sikerültek. Sok szép gólt lőttünk. Rengeteget fejlődtek a gyerekek az elmúlt időszakban, a sok munka kezd megmutatkozni, mindenki dicséretet érdemel! A szülőknek köszönjük a szurkolást, igazán nagyszerű hangulatot teremtettek!”- mondta Kővári Zoltán a Baby csapat edzője.
Gratulálunk az összes Csapatnak!
Hajrá TVSE! Hajrá Bányász!