Július első hetében rendezték meg Litvánia fővárosában, Vilniusban a Junior Európa Bajnokságot, melyen hazánk 21 tehetséges fiatallal képviseltette magát. Köztük volt a TVSE versenyzője is, Jackl Vivien, aki igazi éremgyűjteménnyel tért haza.
(Fotó: Magyar Úszó Szövetség)
Vivi hamar bebizonyította, hogy 400 vegyesen a juniorok mezőnyében verhetetlen, hiszen a bajnokság első döntőjében három másodperces előnnyel ért elsőként a célba, így megvédte címét, méghozzá új bajnoki csúccsal, és ezzel megszerezte az első aranyérmet.
Teltek a napok és jöttek a sikerek. „Fárasztó két napon vagyunk túl. 36 órán belül két 400m vegyes- és két 1500m gyorsúszás után, egy arany- és egy bronzérmet szerzett Vivi. És ez nem akármilyen teljesítmény! Az EB második napján az 1500m gyorsúszásban Vivi a 3. helyet szerezte meg!” – mondta Kocsis Márta edző.
(Fotó: Magyar Úszó Szövetség)
Az egyéni sikereket követték a váltók: Szabó Lilla, Molnár Dóra, Jackl Vivien és Ábrahám Minna a 4×200-as női gyorsváltóban óriási csatában szerzett aranyérmet, így zsinórban negyedszer nyerték meg ezt a számot a magyarok.
(Fotó: Magyar Úszó Szövetség)
„Az ötödik napon, a negyedik döntőben, a negyedik érem született számunkra. Az esti 800 m gyorsúszás döntőjében: Vivi kiváló időeredménnyel a 2. helyen ért célba és ezzel megszerezte a harmadik egyéni, összességében pedig a negyedik érmét, ezzel pedig már teljes lett az éremkollekció! Fantasztikus teljesítmény, óriási büszkeség!” – büszkélkedett Kocsis Márta.
Nagyon büszkék vagyunk rá, gratulálunk a teljes éremkollekcióhoz, csak így tovább!
Köszönjük a rengeteg munkát Kocsis Márta edzőnek!
Hajrá TVSE!