Új úszócsillag született a kaposvári ifjúsági országos bajnokságon. A tizenharmadik életévét októberben betöltő Jackl Vivien hat másodperccel döntötte meg Egerszegi Krisztina 1987-ben felállított korosztályos hazai csúcsát 400 méter vegyesen. Az ötszörös olimpiai bajnok legenda, minden idők egyik legjobbja harmincnégy esztendővel ezelőtt 4:52.43 perces idővel ért célba, a Tatabánya Vízmű SE tehetsége pedig 4:46.47 perccel diadalmaskodott.
Az ifjú edzője, Kocsis Márta alig akart hinni a szemének, amikor megpillantotta tanítványa időeredményét.
– Még mindig sokkhatás alatt vagyok, egészen hihetetlen, amit Vivien úszott. Harminc éve dolgozom trénerként, sok tehetséges gyermek felkészítését irányítottam, de Vivienhez senkit sem tudnék hasonlítani. A kiemelkedő képességeihez elképesztő céltudatosság és szorgalom társul. Százévente születik egy olyan tehetség, mint Vivien – mesélte a szakember lapunknak. – Kiemelkedő a vízfekvése, a kar- és a lábtempója. Ugyanakkor fontos, és igyekszem mindig hangsúlyozni neki, hogy a földön kell maradnia. Négy és fél esztendős kora óta tanítom úszni, de természetesen neki is fejlődnie kell még. Mint általában a vegyes számban indulóknak, elsősorban a melltechnikáján muszáj javítania.
Jackl Vivien számára hatalmas megtiszteltetés, hogy Egerszegi Krisztinához hasonlítják.
– Elképesztően jólesik a sok dicséret, igyekszem ezekre rászolgálni. A legfontosabb talán, hogy élvezem az úszást, úgy érzem, a sikeres szereplésem főként a sok edzésnek és az önbizalmamnak köszönhető – árulta el a fiatal sportoló, akinek a világbajnok Kapás Boglárka és az Európa-bajnoki ezüstérmes Késely Ajna a példaképe. – Ajnával volt már szerencsém találkozni, közös képet is készítettünk. Bogit és őt is láttam már az országos bajnokságon úszni. Mindkettejüket nagyon sokra tartom, szeretnék az övékéhez hasonlóan sikeres pályafutást befutni.
Jackl célja, hogy később majd a felnőtt világeseményeken is a csúcsra érjen.
– Természetesen szeretnék olimpiát és világbajnokságot nyerni. Tudom, ehhez nagyon sokat kell dolgoznom. Mindent megteszek, hogy beteljesítsem az álmomat – tette hozzá a sportoló.
Össze tudja egyeztetni a sportot a tanulással
Jackl Vivien elmondta, nem okoz gondot számára, hogy a sport mellett az iskolában is jól teljesítsen.
– A tanárok segítőkészek, megértik, ha iskolaidőben versenyre vagy edzésre megyek. Az iskolát sem nehéz összekötni a sporttal, megtanultam beosztani az időmet – fogalmazott Jackl.
“Világklasszis lehet!”
Kiss László, korábbi szövetségi kapitány, Egerszegi mestere szerint több mint biztatóak a tatabányai lány eredményei.
– Ugyan a képességeit tekintve, és alkatilag sem ismerem jól Vivient, azt sem tudom, milyen edzésmunkát végez, de aki 400 vegyesen ilyen idővel győzni tud, abból akár világklasszis lehet – mondta a szakember a Blikknek. – Ebben a korban ez a versenyszám a legfontosabb, erre kell a képzésben a hangsúlyt helyezni, aztán orientálódhatnak a versenyzők egy-egy úszónemre. A 400 vegyes a legnehezebb állóképességi szám, sokkal komolyabb akár a 800 női gyorsnál is. Nem véletlen, hogy a 34 évvel ezelőtti rekordidő után Egér olimipai bajnok tudott lenni 400 vegyesen, 4:36:54-es idővel, amely ma is kitűnőnek számít.
Forrás: blikk.hu